Gyászjelentés – Elhunyt Mikolai Elemér

2021-10-22

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatom, hogy Mikolai Elemér életének 66. évében tragikus hirtelenséggel, 2021. október 14-én elhunyt.

2008-ban együtt alapítottuk a Mimiko Kft.-t. Ügyvezetőjeként betöltött megbízatásán felül, az ipari sűrített levegő kiváló szakembereként számos cég működését segítette elhivatottan, minden esetben a legjobb műszaki megoldáson, az ügyfélért dolgozva. Tette mindezt jókedvűen, energikusan, átérezve a helyzetüket, mindig volt egy jó szava vagy jó története, amivel sokszor a nagy kihívásokon is átsegítette partnereinket, akik az évek során vissza-visszatérve tartós szövetségeseinkké váltak. Szakértelme, segítőkészsége, mindig vidám személyisége Magyarországon túl is, Európától Amerikáig megbecsülést, szakmai és személyes barátságokat hozott neki.

Az ügyfelek, és a kollégái körében is nagy megbecsülésnek örvendett. Bármikor lehetett hozzá szakmai kérdésekkel fordulni, kiapadhatatlan tudástárában ott rejtőzött a megoldás. Küldetésének érezte, hogy tanítsa kollégáit a szakma szeretetére, az ügyfelek szolgálatára. A sok munka mellett a reggeli megbeszélések, céges ünneplések mindig jó hangulatban, történet mesélések mellett zajlottak.

Mély fájdalommal, megrendültem búcsúzunk Tőle. Megkezdett munkáját az általa képviselt értékrendhez hűen, emberségesen, elhivatottan, becsülettel fogjuk folytatni, emléke a cégünkben tovább fog élni.

Legmélyebb részvétünk feleségének, gyermekeinek, imádott unokájának, családjának.

Végső búcsút 2021. október 28-án 13 órakor Sárospatakon, a református temetőben tudunk Tőle venni.

Emlékét szeretettel megőrizzük! Nyugodjék békében.

 

Kónya Gyöngyi

ügyvezető

„A mélybe csak tested merült el,
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szóródva is köztünk maradt.”
(Keszei István)

Vásárlóink mondták

  • A megrendelt termék az ígért határidő előtt érkezett meg, ráadásul az ajánlathoz képest kedvezőbb áron.

    ACF Condor vakológép szett, FINI kompresszor

    condor-vakologep-acf-mimikoMK_103_90_3

    Pelesz Nándor Műszaki vezető - PT Fitter Kft.

  • Az árak és a szállítás a megbeszéltek szerint történt.

    Körmendi-Vas Géza Kereskedelmi igazgató - HÉFAL Kft.

  • Berendezésünk (kompresszor ) a karbantartások és szakmai tanácsok alapján már évek óta jól és megbízhatóan
    üzemel

    Vass László tulajdonos - Rögvest Kft.

  • Telefonon történt érdeklődésünket követően nagyon hamar megérkezett a megbeszélt termék

    Varga Lajos tulajdonos - Habbeton Kft.

További vélemények »

Kérdése van?
Keresse szakértő kollégáinkat!

A Mimiko Kft. szakmai tanáccsal, megoldási javaslattal áll ügyfelei rendelkezésére. Cégünk mérnöki szaktudása és megoldás-orientált hozzáállása biztosítja a legmagasabb szintű kiszolgálást. Keressen minket bizalommal a lenti elérhetőségeken.

Üzenetet küldök

Üzenetet küldök

Üzenetet küldök






















Visszahívást kérek

Visszahívást kérek

Kérjen tőlünk visszahívást!

Adja meg nevét és telefonszámát és mi a lehető leghamarabb (hétköznaponként 9:00–16:00-ig) visszahívjuk Önt.






















Ajánlatot kérek

Ajánlatot kérek

Kérjen árajánlatot!

Kérjen tőlünk árajánlatot és mi megadott elérhetőségén hamarosan megkeressük Önt ajánlatunkkal.